A nagy tényfeltáró bejegyzés
Pintér Katalin, 2019. november 12.
Mint rendes egyetemista, én is a szakdolgozat témájának leadása előtt néhány nappal, hirtelen ötlettől vezérelve választottam ki egy évvel ezelőtt a klímaváltozást témámnak. Motivációim a következők voltak: napjaink kihívása, biztosan sok forrás lesz hozzá, épp volt erről egy kurzusom, így kevés energiaráfordítással meglesz az a szakdolgozat… Nem ez a legjobb recept, ne kövesse senki a példámat!
De viccet félretéve, már egy éve foglalkozok kutatás szintjén a klímaváltozással, hiszen a szakdolgozatom megírása közben egyre jobban elkezdett érdekelni, hogy mi van mögötte. És természetesen ahogy többet tudtam, úgy egyre jobban elkezdtem aggódni, mi lesz velünk?
Kép forrása: pinterest
Jelen bejegyzés célja, azon alapvető fogalmak tisztázása, amelyekre a későbbi bejegyzésekben hivatkozni fogok. Nyugi, semmiféle tudományos és érthetetlen maszlag nem lesz!
Klímaváltozás
Természetes folyamat, a Föld történetének kezdete óta jelen van. Oka a bolygó légköri összetételének folyamatos változása. Jelenleg is erről van szó, kivéve azt, hogy mi, emberek ráteszünk még egy lapáttal, így egyre jobban gyorsul a melegedés.
Üvegházhatású gáz (ÜHG)
Hat ilyen gáz van a légkörben (a legfontosabbak: CO2, CH4), amely nem engedi visszaverődni a világűrbe a napsugarak egy részét. Ez szükséges, nélküle bolygónk átlaghőmérséklete -18°C körül lenne. (Ez igen kellemetlen volna az élővilág számára…)
Kiotói Jegyzőkönyv
Az első és az egyik legfontosabb ENSZ dokumentum a klímaváltozás elleni küzdelemben. Lényege, hogy minden országnak van egy ÜHG kibocsátási kerete, amelyet, ha túllép más országtól vehet szabad kapacitást, vagy büntetést fizethet. Ha jól dönt, igazi win-win szituáció.
Cap-and-trade rendszer
Ennek mintájára az Európai Unió létrehozott egy kereskedelmi rendszert, amelynek ugyanez a lényege, csak nem országok, hanem gyárak között.
Párizsi Egyezmény
A másik legfontosabb ENSZ dokumentum ezen a területen. Lényege, hogy maximum 2°C-on kell stabilizálni a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését az ipari forradalomhoz képest. A részes országok kötelezettségvállalásokat tettek, azért, hogy ezt sikerüljön betartani.
IPCC
Ez a szervezet a klímaváltozásról készít jelentéseket. 2007-ben még béke Nobel-díjat is kapott. Amit a szervezet előre jelez, az nagy valószínűséggel úgy is lesz.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-2-SZTE-102 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.