Blog

Maria Montessori: A Montessori-pedagógia anyja

„Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni!”

Maria Montessori

Kériné Harnos Mária, 2019. október 31.

A Montessori-iskolák világszerte elterjedtek, Magyarországon 1991-ben létesült először Montessori iskola. Ki is volt Maria Montessori, ezen oktatási szemlélet kialakítója?

Maria Montessori (1871–1952) Olaszország első orvosnője, pedagógus és pszichológus, a róla elnevezett pedagógiai-pszichológiai iskola megalkotója. Műszaki, majd orvosi tanulmányokat folytatott, nőként ő szerzett elsőként diplomát Olaszországban, olasz egyetemen. 1898-ban megbízták azzal, hogy hozzon létre Rómában intézetet a gyenge képességű gyermekek számára. Megszervezte és vezette a római Scuola Magistrale Ortofrenica intézetet és érdekelte, hogy az ottani tapasztalatait hogyan tudná alkalmazni egészséges gyerekeknél is. Így 1907-ben egészséges óvodás korú gyermekek részére megnyitotta Róma egyik külvárosában a Gyermekek Házát (Casa dei Bambini).

A gyermekek iránt elkötelezett, mindenre elszánt, odaadó és önfeláldozó hozzáállásának köszönhetően jöhetett létre az a rendszer, amely nagy hangsúlyt helyez egymás elfogadására és segítésére, a kreativitásra, valamint a gyermekek igényeinek szem előtt tartására. Egy új, gyermekközpontú oktatási módszert dolgozott ki. Nevelési rendszerének minden mozzanata a képességek fejlesztésére, a valóság megismerésére, az ember megbecsülésére, a kölcsönös segítségnyújtásra, a tudás és a szépség szeretetére irányul. Érzékszervi fejlesztésen keresztül megvalósuló, motiváló játék- és munkaeszközöket használt (Montessori eszközök), ő alkalmazott először az óvodában a gyerekekhez méretezett berendezési tárgyakat (székeket, asztalokat, polcokat), és nagy mennyiségben játékokat, amelyeket a gyerekek bármikor levehettek a polcról, de saját maguknak kellett visszatenniük.

Montessori megszünteti a tanítani-tanulni régi fogalmát, és vallja: saját tapasztalatok alapján lehet igazi tudásra szert tenni. A pedagógus feladata nem a direkt tanítás, hanem olyan tanulási feltételek megteremtése, amelyek között minden gyermek saját tevékenysége során maga fedezi fel a dolgok tulajdonságait, a világ összefüggéseit. Így a gyermek nemcsak tudásra tesz szert, hanem képességei, személyisége is fejlődik: önállóság, sokoldalú kreativitás, problémák felismerése, problémamegoldó gondolkodás, az együttműködés képessége.

Ahogyan Maria Montessori fogalmazott:

A gyermek fejlődésének szabadsága nem azt jelenti, hogy egyszerűen magára hagyjuk őt, hanem azt, hogy segítő szeretettel emeljük köréje a megfelelő környezetet.

A tanulás egy természetes folyamat, amelyet a gyermek visz véghez, de nem szavakra hallgatva, hanem a környezetéből szerzett tapasztalatokkal.

Nem a tudás mennyisége a fontos, hanem a képességek fejlettsége.

A világhírű pedagógus életéről, munkásságáról, oktatási módszerének elterjedéséről film is készült Egy élet a gyermekekért címmel.